Idén júniusban Brassópojánán találkoztak az 1993-as neptuni tárgyalások főszereplői, vagyis a Project on Ethnic Relations (PER) nevű hajdani civil szervezet egykori vezetői, valamint az RMDSZ és a jelenleg a PSD-hez tartozó szociáldemokrata politikusok képviselői.

Az 1993-as neptuni tárgyalások

zárt ajtók mögött zajlottak,

az ott elhangzottakról és a megállapodásokról senki nem számolt be. Az RMDSZ részéről mandátum nélkül résztvevő Frunda György és Borbély László nem igazán beszéltek az ott történtekről, a harmadik résztvevőt, Tokay György egykori kisebbségügyi minisztert pedig sikerült kilenc évvel ezelőtt jó messzire, Litvániába küldeni nagykövetnek (nem sokkal azután, hogy a sajtóban elkotyogta, a Petőfi-Schiller Egyetemet csak azért találták ki, hogy elodázzák az önálló magyar egyetem ügyét).

A mostani tárgyalásokról az RMDSZ részéről első ízben Antal Árpád és Tamás Sándor beszélt. Ők azt mondják, eddig egy előkészítő beszélgetés és két tárgyalás zajlott, és hogy a találkozók idei folytatását a FPER kezdeményezte.

Ez az első hivatalos megnyilvánulása az RMDSZ-nek

ebben a kérdésben, noha az elmúlt hónapokban az RMDSZ-közeli sajtón keresztül történtek óvatos előkészítő próbálkozások a kérdés kommunikálására, úgy csomagolva, hogy az Egyesült Államok ismét érdeklődik az erdélyi magyarok sorsa iránt, az RMDSZ pedig a közösség egyetlen legitim képviselőjeként ott van és helyt áll a vártán.

Az RMDSZ megszólalása „véletlenül” épp az elnökválasztási kampány utolsó hetében történik, ami azt jelzi, hogy a szövetség pozitív eredményként próbálja kommunikálni az ügyet, amelytől szavazatokat, mozgósítást remél. Megteheti, mivel a Brassópojánán elhangzottakról azt mondhat, amit akar, ellenőrizni nem lehet.

Csakhogy van néhány érdekes körülmény.

A PER 2012 decemberében megszűnt,

Friends of the Project on Ethnic Relations nevű amerikai civil szervezet pedig nem létezik. Vagy ha létezik, nem amerikai.

Izsák Balázs hívta fel a figyelmet a Facebookon arra, hogy a bukaresti 2. kerületi bíróságon idén májusban bejegyezték az Asociaţia Friends of the Project on Ethnic Relations elnevezésű romániai civil szervezetet.

Az SZNT elnöke azt is tudni véli, hogy az egyesületet az a

Viorel Hrebenciuc jegyeztette be,

aki 1993-ban a neptuni tárgyalások egyik főszereplője, az elmúlt húsz év romániai politikacsinálója volt, aki ellen most – egyelőre – három ügyben folyik bűnvádi eljárás, és akit éppen ezekben a percekben vettek őrizetbe.

A romániai civil szervezetek jegyzéke szerint a Friends of the Project on Ethnic Relations alapítói Nicolae Mergeani, Victor Adrian Prodan és Constantin Beiu.

Az egyesület cenzora Carmen Elisabeta Drăgoi, aki Mergeanival és Prodannal együtt gyanúsítottként szerepel a Viorel Hrebenciuc fia, Andrei Hrebenciuc ellen nemrég indított bűnvádi vizsgálatban.

Az 1991-ben létrehozott amerikai PER tevékenysége nagyjából a délszláv konfliktusok idején volt intenzív Kelet-Európában, és naivság lenne azt feltételezni, hogy egy amerikai civil szervezet puszta önzetlenségből hirtelen elkezd érdeklődni a nemzeti kisebbségek sorsa iránt. Talán inkább arról lehet szó, hogy az Amerikai Egyesült Államok civilszervezeti köntösbe bújtatja sokrétű és nem mindig nyilvános, vagy a bevallott, paraván-célt követő globálpolitikai tevékenységét. Magyarán: az USA határain kívül jogvédelemmel foglalkozó

amerikai civil szervezetek az amerikai külpolitika szereplői

és az amerikai érdekek közvetítői. A PER megjelenése a térségben pedig a nagyhatalmi logika felől nézve teljesen érthető, hiszen a hidegháború végével, a kelet-európai kommunista diktatúrák bukásával és a Szovjetunió felbomlásával zavaros geopolitikai helyzet alakult ki, amit csak tetéztek a volt jugoszláv tagállamokban hosszú évekig folyó etnikai háborúk.

Ezen a vonalon továbblépve nem túlzás azt mondani, hogy a PER hajdani romániai tevékenységének célja a valamilyen középtávú stabilitás elérése azzal, hogy a forró pont – a Balkán – szomszédságában levő interetnikus környezet – Románia – táborainak képviselőit a tárgyalóasztalhoz ültesse, és arra késztesse, hogy valamilyen megállapodást kössenek. Olyan megállapodást, amely

lényegében nem oldja meg a problémákat,

de az Egyesült Államok számára valamelyest előreláthatóvá és tervezhetővé teszi a következő éveket, évtizedeket. Ez azért fontos, mivel az 1990-es években kezdődött el a nagyhatalmi rekonfiguráció, az Egyesült Államoknak pedig fontos volt, hogy a szovjet befolyás megszűnésével vagy visszaszorulásával újabb befolyási övezeteket tudjon a magáénak.

Most ismét hasonló geopolitikai helyzet van,

ugyanis Moszkva újból bejelentkezett a globális befolyáspiacon, Románia pedig az ütközőzónában fekszik. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államoknak a katonai hídfők (Kogălniceanu-légibázis, deveselui támaszpont, a rendszeresen Aranyosgyéresen állomásozó vadászgép-egységek) mellett kemény érdekeltségei vannak a romániai palagáz vagy a fekete-tengeri kőolaj kitermelésében is, de említhetjük a Bechtelnek busásan tejelő „autópálya-építést” is.

Ezek fényében nem is furcsa, hogy az amerikai alelnök és a külügyminiszter idei bukaresti látogatása után januárban, márciusban, júniusban, majd ősszel

ismét megjelent Romániában Allan H. Kassof,

a PER korábbi vezetője.

Az sem furcsa, hogy az idén nyáron amerikai diplomaták a Székelyföldön jártak és érdeklődtek az autonómiatörekvésekről és arról, hogy nagyjából mi felelne meg a magyaroknak. Most, amikor nemsokára operacionális lesz az amerikai rakétapajzs romániai eleme. Most, miután az utóbbi években ismét előtérbe kerültek

az erdélyi magyar autonómiatörekvések,

intenzívebbé váltak az erdélyi magyar közösségi mozgások (felvonulások, menetelések, tiltakozások stb.), és amikor a román vezetés mereven elzárkózik a magyarok minden jogbővítő törekvésétől, előrevetítve egy befagyasztott vagy akár nyílt konfliktus lehetőségét is.

Rengeteg kérdés van még nyitva, a lényeg az, hogy noha az FPER nem az eredeti PER,

a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1990-es években történtekre,

a Neptun-mozzanatra, amelyről a közvélemény ma sem tud szinte semmit. A mostani tárgyalásokról is valószínűleg csak annyit, amennyit a nevünkben ott jelen levők elmondanak. Nem mellesleg kampányban.