Mert állítólag közreműködtek egy illegális kárpótlási ügyben.
„Testvérháború” tört ki a romániai ügyészségek között: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály csütörtökön este egy restitúciós ógy kapcsán hivatali visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vette Aline Bicát, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyészét. Ugyanebben az ügyben bűnvádi eljárás indult Markó Attila RMDSZ-es képviselő ellen is, aki korábban szintén tagja volt restitúciós testületnek. Ellene is hivatali visszaélés gyanújával nyomoznak.
Bicát azzal gyanúsítják, hogy közbenjárt annak érdekében, hogy a bizottság törvénytelenül ítéljen meg kártérítést egy visszaszolgáltatási ügyben, amikor az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) erre szakosodott bizottságának tagja volt.
Az ügyben őrizetbe vették a kárpótlások megállapításával megbízott testület két másik volt tagját, Lăcrămioara Alexandrut, és Dragoş Bogdant, aki korábba az adóhivatal (ANAF) alelnöke volt.
A testületnek tagja volt Markó Attila RMDSZ-es képviselő – aki ellen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium református egyháznak történő visszaszolgáltatása miatt zajlik bírósági eljárás -, Crinuţa Dumitrean, az ANRP akkori elnöke, Cătălin Florin Teodorescu PSL-s honatya, Sergiu Diacomatu, volt PMP-s, jelenlegi PNL-s politikus, illetve Virgil Baciu és Oana Vasilescu.
A gyanú szerint a testület törvénytelenül ítélt meg kárpótlást egy Gheorghe Stelian nevű üzletembernek egy valós értékénél lényegesen magasabbra fölértékelt bukaresti telekért.
A DNA szerint a 13 hektáros területet 377 282 300 lejre értékelték fel, ami 263 327 559 lejjel (61 714 021 euró) magasabb a terület valós értékénél. Az ügyészek szerint ezzel az összeggel károsították meg az államkasszát. Az összegen négy üzletember osztozott, a legnagyobb, 46 288 238 eurós összeget Gheorghe Stelian kapta, emellett egy 7 és két 4,1 millió eurós részt osztottak ki.
A gyanú szerint Alina Bica DIICOT-vezér közvetítőkön keresztül egy snagovi telket kapott azért cserében, hogy egyengette a kárpótlás megítélésének útját a restitúciós bizottságban. A telket aztán értékesítette, a pénz egy része pedig ahhoz a Dorin Cocoş nevű üzletemberhez került, aki korábban Elena Udrea PMP-elnök férje volt, jelenleg pedig előzetes letartóztatásban ül, mivel a gyanú szerint közvetítőként érintett a kilenc minisztert érintő szoftverbeszerzési panamában. Cocoş állítólag közel áll Stelianhoz, a restitúciós döntés kedvezményezettjéhez.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.