// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Johannist puhítja az alternatív küszöb ügyében az RMDSZ

// HIRDETÉS

A cél: a választási reform ne veszélyeztesse a romániai magyarság parlamenti képviseletét.

Az RMDSZ küldöttsége hétfőn folytatott megbeszélést Románia elnökével. Az elnök idén harmadik alkalommal hívta konzultációra a pártokat, ezúttal azért, hogy a választási reformcsomaggal kapcsolatos vitában közvetítsen.

Az RMDSZ arról tájékoztatta az államfőt, hogy a 2008 előtti megyei pártlistás arányos parlamenti választásokhoz való visszatérést támogatja, ugyanakkor azt szorgalmazza, hogy ne csak az országos voksok öt százalékát elérő szervezetek jussanak képviselethez, hanem azok is, amelyek esetleg ezt nem érik el, de

négy megyében 20 százalék feletti támogatottságot szereznek.

A találkozó után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az önkormányzati választások esetében a magyar érdekképviselet három százalékos küszöb bevezetésére tett javaslatot. Kifejtette: ez elsősorban a szórványközösségek számára lenne fontos. A külföldön leadott voksok esetében az RMDSZ nem támogatja az elektronikus szavazás bevezetését. Ehelyett inkább a levélben való szavazást tartja jónak, azzal a kitétellel, hogy – a német, francia, illetve magyar rendszer mintájára –  előzetes regisztráció előzze majd meg a voksolást, amelyet a választások előtt hatvan nappal zárnának le.

Az MTI kérdésére, hogy szó esett-e 

az RMDSZ által korábban kért többség-kisebbség paktumról, 

amelyet az államfő első konzultációja alkalmából januárban javasolt a szövetség, Kelemen Hunor azt mondta: erről is szót váltott Klaus Johannisszal. Az RMDSZ elnöke szerint sok olyan része van az RMDSZ által javasolt elképzelésnek, amellyel az államfő is egyetért, és ez az RMDSZ kongresszusához intézett üzenetéből is visszaköszönt.

Januárban az RMDSZ azt kérte az államfőtől, hogy a román többség és a nemzeti kisebbségek viszonyáról kössenek pártközi egyezményt, amely szavatolná, hogy a kisebbségek megszerzett jogai nem csorbulnak. 

A hatályos rendszerben is létezik egyébként alternatív küszöb 

(ugyancsak az RMDSZ javaslatára), amely azokat az öt százalék alatti pártokat is képviselethez juttatja, amelyek jelöltjei hat képviselői és három szenátori választókerületben megszerzik a voksok többségét. 2012-ben az RMDSZ közel került ahhoz, hogy csak az alternatív küszöb biztosítsa parlamentbe jutását, mert országos szinten a voksok 5,1 százalékát kapta meg – és most is rezeg a léc, ha lehet hinni az elemzőknek.

Fotó: Agerpres

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro