Miért közösülnek a dákomániás románok Sarmisegetusában?

Amelynek a TIFF-en volt a világpremierje. És az a címe, hogy A szabad dákok (Dacii liberi). A magyarfenesi Arkhai Szoborpark zsúfolásig megtelt szerda este.

Igaz, a szervezők nem bízták a tömeg bevonzását teljes mértékben a filmre. Ezért szerveztek elé egy koncertet. Az Urma nevű trupp húzta a talpalávalót fél kilenctől. És a szervezők számítása bejött. Ha már az ember kimegy egy koncertre Magyarfenesre, ahol a remek környezet mellett kaja is van, pia is van, akkor nem áll fel utána rögtön.

Igaz, ennek köszönhetően a „mozizó”, akit, uram bocsá, nem érdekelt a muzsika, és kimondottan a vetítésre érkezett, kereshetett magának helyet, ahol épp talált. Pedig, ugye, volt neki mozijegye. Amiért bárhol a világon egy ülőhely jár. Kolozsváron, a Szamos menti „partmoziban” nincs rendes ülőhely. De jegyet sem kell váltani. Ingyen üldögél az ember a raklapon vagy a fűben. Na, hát ezt azért át lehet még gondolni, tisztelt szervezők.

A helyszín: a magyarfenesi Arkhai Szoborpark. Továbbá a gyöngyvászon és a nép. (Fotó: Diana Drăgan Chirilă)

Ami a filmet illeti, jól döntött bárki, aki maradt és végignézte. Egy misztikus-mitikus világba repítik a rendezők (Andrei Gorgan és Monica Lăzurean-Gorgan) a nézőt. De mondhatjuk így is:

a büdös életnél jobb szatirikus vígjátékot nem lehet készíteni.

Megtudhattuk (persze, ha még nem tudtuk volna), hogy van valahol Buzău megyében egy „igazi dák” falu. Ahol „igazi dákok” élnek, mégpedig igazi dák őseik szokásai szerint. Az igaz, hogy objektívebb történészek határozott állítása szerint alig tudunk valamit az igazi dákokról, ám ez az „igazi dákokat” nem zavarja. Ahol foghíjas a tények rabicfala, elegánsan kipótolják fantáziával.

Van ebben a faluban dák iskola, dák szentély, dák ház, dák kert, dák zöldség, dák minden. „Igazi dákból” van igazából hiány. Mert az ugyan tény, hogy korábban egy kis „dák” gyerek is született a helyszínen, ám szülei hamarosan belátták, hogy a hely nem éppen megfelelő a 21. századi életmódnak, és leléptek.

Igaz, megkeresztelték előtte a babát „igazi dák” módra. Az élet pedig megy tovább a maga medrében. És az emberek meghalnak: még az „igazi dákok” is. A falu „alapító atyja” ott hajtotta fejét örök nyugalomra. Jelenleg

az „igazi dák” falunak kettő darab lakója van. Mindkettő férfi. Ebből tehát nem lesz áldás, népesség.

A Terra Dacica Aeterna dák harcosai. Jelenet a filmből.

A rendezők jól egyensúlyoznak az elszállt, helyenként őrületbe hajló dákopátia és a „valósághű”, ha tetszik, mítoszromboló hagyománytisztelet között. A film másik szálán a kolozsvári Terra Dacica Aeterna Egyesület berkeibe kerül a néző.

Kik ezek az emberek? Történészek, régészek, formatervezők, diákok és lelkes amatőrök, akik a világszerte ismert re-enactment mozgalom mintájára újrateremtik a dákok világát. De közben jól tudják, hogy a dákopátia vagy dákománia üres lufi, vagyis nem úgy adják elő a dákok életmódját, a rómaiakkal vívott küzdelmeiket, hogy közben folyton elgurul a gyógyszerük.

Gheorghe Funar, főállású dákopata. A kép nem a filmből származik, de azért betesszük, ha már szerepel.

Jót röhögnek az olyan dákopatákon, mint például Gheorghe Funar, Kolozsvár volt polgármestere, aki természetesen megjelenik a filmben, és ismét elmondja, hogy a dákok a világ első és legnagyobb teremtő népe, akik Erdélyből rajzottak ki és népesítették be az összes földrészt. Mellesleg Németország neve tulajdonképpen Dácia. Mert, ugye, Deutschland. Vagyis Dajcsland. Dácslánd. Dáklánd. Világos, nem? Ja, és

a franciák is dákok. Mert, ugye, gallok. És honnan jöttek a gallok? Gall-ac városából. Világos, nem?

Van aztán amolyan magányos dák farkasként tüntetősdit játszó dákopata is. Az a neve, hogy Luis Bratu, és egy időben dáko-román tüntetéssorozattal járta az országot. Elment egy-egy városba, kirakta a zászlóit, pannóit, képeit, bekapcsolta az erősítőt és tolta a szöveget. Stand-up tragedy.

Bratu testvér számára első a haza, nem, bocs, az Isten, második a haza, harmadik az asszony. Szóval mindent a hazáért. Igen ám, de a haza valamiért nem akart pénzt adni Bratu testvérnek az iránta való forró szeretetért cserébe. Ezért aztán Bratu testvér arra kényszerült, hogy elhagyja a szeretett hazát, és Angliába migráljon, hogy ott némi zsetont keressen a napi betevőre. De mindenki nyugodjon meg: nem adta fel, csak épp szünetel kicsit.

Bratu testvér egyik tüntetése. A videó részletei bekerültek a filmbe.

És persze vannak még mindenféle hagymázas csoportok, akik szeánszokat tartanak az Erdélyi-közphegységtől Amerikáig, ohmikus misztikáról hozsannáznak, meg a világegyetem – természetesen dák – frekvenciájáról (432 Hz), néha

kiadósat migránsoznak, sorosoznak, magyaroznak, zsidóznak, szabadkőműveseznek, multinaciznak,

amúgy nagyjából ártatlan őrültek.

A legizgalmasabb sztorit hagytuk a végére. Az alkotók bemutatnak egy irtó érdekes fazont, egy megtért dákopatát is. Régebben pont olyan futóbolond volt, mint a többi. De aztán megjött az esze, bár a filmben azt állítja magáról, hogy nincs ki a négy kereke. Persze arra gondol, hogy aki Sarmisegetusa Regia gondnoki tisztségét elvállalja, az csak félnótás lehet.

Vladimir Brilinskynek hívják az illetőt, és irtó rokonszenves pofa. Jó pár bizarr sztorija van neki, de ez egyszerűen überelhetetlen. Brilinsky elmeséli, hogy

egyes dákopata románok telehold idején Sarmisegetusába járnak gyereket csinálni.

Ugyanis az van a fejükben, hogy a telehold idején a szent helyen megfogant gyermek a második Messiás. Brilinsky a maga részéről irtó komolyan veszi a feladatát. És egyszerűen hülyeségnek tartja, hogy a népek odajárjanak közösülni. Egy nap vett egy jó légpuskát, aztán telehold idején, amint meghallotta az üzekedő dákopaták lihegését, abba az irányba lőtt. És amint elmeséli, a lövések rögtön lelohasztották az erekciót. Na, erre varrjanak gombot!

Tovább is van, de nem mondjuk. Inkább nézzék meg a filmet. Vetítik a TIFF-en (csütörtökön, május 31-én délután 17.15 órától a Florin Piersic moziban, illetve pénteken, június 1-én délután 14.45 órától a Sapientia egyetem Tordai úti épületében), de valószínűleg hamarosan felbukkan az interneten is. Tényleg remek darab! Addig is, íme, a tréler: