Mielőtt az állam intézményei által a Centenárium alkalmából szervezett különféle bulikon tapsolnánk, jó lenne figyelmesebben megnéznünk, hogy milyen nyilvánvaló „sikereket” értünk el az utóbbi 100 évben: az európai szégyenrangsor élén tanyázunk a civilizált társadalmat meghatározó elemi dolgok terén.

Elsők vagyunk néhány olyan területen, melyek inkább az afrikai és latin-amerikai országokhoz visznek közelebb bennünket, mint az EU-tagállamokhoz. Ahelyett, hogy ezeket az ügyeket tűznék napirendre, amelyek nem igazán válnak a becsületünkre és ahelyett, hogy realista megoldásokat keresnének ezekre, az állam vezetői paraszting-, dinnyefesztiválokkal, meg más hasonló huncutságokkal ünneplik a Centenáriumot. Egy másik kérdés, amelyet szintén kerülnek a román társadalomban, az akadémiait is beleértve, az a két világháború közötti romániai valóságra vonatkozik, mely időszakra most romantikus nosztalgiával tekintünk, de amely hazánkat, akárcsak most, az utolsó helyre helyezte Európában a korabeli civilizációs standardokat meghatározó fontos ügyekben.

Románia 1937–1938-as kiadású statisztikai évkönyve szerint hazánkban 1930-ban nagyjából 112 ezer halálesetet regisztráltak a 0 és 5 év közötti gyermekek körében, 585 ezres születésszám mellett. Gyakorlatilag minden ötödik megszületett gyermek egy éves koráig meg is halt. További 65 ezer gyermek 5 éves koráig halt meg és további 25 ezer 12 éves koráig. Románia a legmagasabb gyermekhalandósági arányú országok közé tartozott. Románia a gyermekhalandóság tekintetében 2017-ben az utolsó helyen van az Európai Unióban: tavaly 1400 gyerek halt meg egyéves kora előtt.

Románia másik „sikerterülete”, szintén 1930-ból: az írástudatlanság. 18 millió lakos mellett több mint 6,5 millió írástudatlan volt. Szó szerint írástudatlan, mert akkoriban a funkcionális analfabetizmust még nem vizsgálták, de minden bizonnyal akkor is elég sokan voltak azok, akik nem értették, amit olvasnak. A mába visszatérve: 2017-ben Románia az első helyen van Európában az írástudatlanság terén, most pedig a funkcionális analfabéták aránya az, melyben „sikerül” elütnünk az EU más államaitól.

Itt csak két aspektust emeltem ki. Más területeken is egyértelműen mi vagyunk Európa negatív bajnokai. Ebből azt fontos leszűrnünk, hogy ha csak ostoba melldöngetésre használjuk fel a Centenáriumot, és azzal dicsekszünk, hogy milyen nagy nemzet vagyunk, akkor ezzel csak továbbra is változatlanul hagyjuk ezeket az állapotokat, újabb száz évre szőnyeg alá söpörjük a problémákat ahelyett, hogy tükörbe néznénk és őszinték lennénk önmagunkhoz, az őseinkhez, de az utódainkhoz is, akik talán megérdemelnének egy jobb jövőt.