1.

Drágám, igazi klasszikus házasság lesz a miénk, mindig pakolok neked uzsonnát. Ha hazajössz, számon kérem, hogy megetted-e, s ha nem, megkérdezem, hogy miért. Te habogni fogsz, én megdorgállak, becsszóra klassz lesz (mint állat).
Drágám, te velem s én teveled, mindörökre. Ott leszek minden kiránduláson. Kocsmai találkozáson. Meccsnézős megmozduláson. Sajnos egy idő után unatkozni fogok, az ilyesmi olyan fárasztó dolog. De te meg fogsz érteni, tudom. Rögtön készülődj, ha ásítozom.

Drágulé, komoly házasság várható nálunk, beosztom én minden percedet. Mikor lépsz ki az ajtón, kezedbe nyomom a szemetet. (S megkérdem, szeretel-e te engemet.) Elmondom, hogy kijár a fürdőszobakilincs. Hogy a kamrában villany megint nincs. Hogy lágy a kocsim kereke. És lóg az internet kábele. Te sóhajtozol majd, én hallgatok. (Ne aggódj: olyankor csak a bevásárlólistán gondolkodok. Hazafele paradicsomot is hozatok.)

Drágám, én aggódni fogok érted mindhalálig. Ha nem lehetek veled, megkérdem, mikor érsz haza. Ha késnél, felhívlak már tíz perc múlva. Mert ugye bármi megeshet hazafele. Karambol, földrengés, medve – ha hívlak, mindig meg leszek ijedve. Te igyekezni fogsz, mert hanem itthon szo hogy mielőbb hazaérj.

Drágám, szupi klasszik házi lesz a miénk, jól fogunk kinézni benne nagyon. Öltöztetni foglak tégedet (hogy levetkőzd a régi énedet). Kiteszem reggel az ingedet. És elmondom, mi mivel talál. Mert ahogy öltözöl, az halál.

Drágica, hagyományos lesz nekünk ez a házica. Finomakat főzök neked, te. Meg fogsz hízni jó kerekre. Akkor beíratlak a terembe. Ha a gyerekeink nőnek, s már oldják a gyökkettőt, elkezded szedni a vérnyomáscsökkentőt.

Drágám, ha mondom, klasszikusch lesz ez a házasság. Csak kell hozzá egy kis jártasság. Én akkor vetkőzöm majd, ha bealkonyul. De megmaradok neked vékonyul. S elfordulok, ha kikapcsolom a melltartót. (De veszünk a fotelhez lábtartót.)
Drágám, férjhez mennék most már, eljött az idő. Az ember nem várhat sokáig, hogyha nő. Elveszel, ugye, elveszel?

2.

Bogaram, én klasszikus férj leszek, ha már elvettelek tégedet. Mindig megkérdem, hogy mit eszünk, ha már egy ideje együtt leszünk. A hűtőben nem lelem az ételt, csak a sört. (Az legalább nagy, kerek és zöld.) Szabadkozni fogok, ha hazaérsz, és a konyhába belépsz. Éhesen leülök a hokkerlire, és várom, hogy ennem adj, hisz férjed vagyok. (Hosszasan mégsem koplalhatok.)

Nyuszika, legyen klasszikus a miénk, a házika. Mellettem szabad nő leszel. Gyakran egyedül kelsz, fekszel, eszel. Én majd sokat dolgozom, utána a kerítést foltozom. Legyen este vagy délelőtt, órákat ülök a gép előtt. A garázsban jókat szerelek, csak amúgy röppennek az évtizedek. Addig te a konyhában pörkölődsz, este meg nekem zsörtölődsz. Én átölellek, s azt mondom: anyukám! (Aztán meg többet nem jár a szám. Mondhatni befogom a pofám. Kis kofám.)

Szóval csendes férjed leszek neked én. Csak heverészek a kanapén. Este neked is szorítok lábtól helyet, ha a talpamat büngyürgeted. Közben te beszélsz, én hallgatom, a távirányítót szorongatom. Ja, a távirányító az enyém! Mindent csak a maga helyén.

Madárkám, érted majd mindent megteszek. Ha kell, én becsszó teszek-veszek. Porszívózok, mosogatok. Bútorokat tologatok. A boltba tízszer is kimegyek. Szőnyegeket hengergetek. Lesütöm neked a vinettát, kavargatom a zakuszkát. Csak majd mondd jó sokszor, hogy mit tegyek. (Százszor is, ha kérhetem. Ellenkezőleg nem érthetem.)

Szivi, a házasságunk nekünk legyen klassziksz. Akár egy erdélyi anziksz. Mint egy képeslap, tudod. Szovátáról szeretettel. No, de mindegy, hogy hová költözünk. Esténként virágot öntözünk. Te a muskátlit, én a pázsitot. (Olyankor már ásítok.) Ja, éjjel horkolok, nappal szellentek. S miután egy nagyobbat böfögök, valahogy mindig röhögök. Vidám férjed leszek neked én. (Lakjunk Élesden vagy Almásszelistyén.)

Picinyem, őrizzük a hagyományt. Csak néha paskoljuk a rakományt. Sötétben, gyorsan, szeretettel. Ha leszámoltunk a gyerekekkel. S ahogy az évek tűnnek tova, én már nem is nézek oda. Kapcsold ki nyugodtan a melltartót, inkább használom a lábtartót.

Hozzám jössz, ugye, hozzám jössz?